Kék Tündér
apró kis történeteim

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Szilveszterkor a lelke legmélyén mindenki egy kicsit megőrülni vágyik. Csinálni valami bolondságot, valami olyat, amit az év többi napján nem. Ha mást nem, hát megnézni a saskabarét. Amin én mindig felháborodok, hogy hány éve tolják már az arcunkba, de Gé azt mondja, a nyugdíjasoknak van, nem nekem.

Gé azt is mondta, hogy már nem is blogolok és így senki nem fogja megtudni, hogy mi történt velünk az idén ezen a bizonyos Szilveszter éjszakán. Én meg mondtam neki, hogy ez az egész eset az alkoholnak tudható be és a pillanatnak, és az akkor és ott értünk történt és látták, akik látták. Megjegyzem jó néhányan, akik mind idegenek voltak, de mind Boldog Új Évet kívántak a két teljesen őrültnek, akik mi voltunk. Akkor és ott. A pillanat tudja, a pillanat látta( na és a térfigyelő kamerák is mind:)))

Nem is tudom, hogy történt, egyszer csak ott volt az a bevásárlókocsi, mi meg kellőképpen szilveszterre voltunk hangolódva (vagy ha addig nem is kellőképpen, de attól kezdve mindenképp:).

És milyen érdekes, épp azt magyaráztam Gének, hogy az élet azért van, hogy élvezzük és az a mi döntésünk és kész. Abban a pillanatban mindenki ezt tette volna, aki arról magyaráz épp, hogy az életet élvezni kell.

Az egész úgy kezdődött, hogy bementünk a városba a kis pezsgőnkkel a hónunk alatt. Aztán rögtön vettünk is még egy üveggel, hogy legyen egy, amit megiszunk azon nyomban, és egy, amit kidurrantunk éjfélkor. 

A műsor a színpadon minket nem zavart abban, hogy jókedvünk legyen, különben is akkor vagyunk a legjobb formánkban, ha lehet fikázni. Ezen az előttünk állók rendkívül jól szórakoztak. Most nem térnék ki erre bővebben, elég annyi, hogy bizonyos fogadást kötöttünk, melynek tárgya az volt, hogy balogimi el tud-e énekelni legalább egy versszakot anélkül, hogy hamis lenne. Nem tudott. Az est fénypontja mégis az volt, amikor a Danubius-os műsovezetők elénekeltették a közönséggel a boci-boci tarka című jól ismert dalt, egy merőben új a Bébébébé bébébébé bébébébébébé bébébébébé kezdetű szöveggel. Éjféltájt persze ezt már elnéztük nekik.

Van az a kis jól bevált rituálénk, hogy a visszaszámlálás előtt felmászunk a felüljáróra, ami egyébként évek óta le van zárva, mert mállik. (De akkor miért nem csinálják meg?) Ott a magasban meghallgatjuk a himnuszt, azután kidurrantjuk a pezsgőnket és csókolózunk. Lemászunk, ha jó koncert van, maradunk, de az idén túl hideg volt maradni, és koncert sem volt jó. Úgyhogy elindultunk gyalogosan a hazafelé úton. 

Emberek lőttek tüzijátékokat kifele, és mi szállítottuk épp a bontott pezsgőt az egyik rendezvényhelyszínről a másikra, amikor is történt egyszer, ki tudja honnan, s miért, előttünk termett az a kocsi. Gazdátlanul. Magányosan és fázva. Hát hagytuk volna ott? Nem, senkinek nem lett volna szíve othagyni. Az egész egy pillanat alatt történt. A következőben már a bicikliúton száguldottunk vele. Én a kocsin, amit Gé hajtott, őrült sebességel. És ott voltak még a lejtők, az oszlopok, az útpadkák és a szembejövők is.

Aztán cseréltünk, Gé a lába közé vette a pezsgőt, jobb kezében a trombita, bal kezével integetett, és én toltam. Később egy újabb cserénél beletette a pezsgőt a fenti kosárba, ám az üvegből a sokadik döccenő után kiugrott a dugó, és a pezsgő pezsgett kifelé a Népköztársaság útjára. 


 

 

 

 

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 6 komment érkezett ()

1. natinha
2009. 01. 03. 12:04

:DDD
én se hagytam volna ott, tök jó,hogy megmentettétek :)))

2. natinha
2009. 01. 03. 12:36

ja, és jó zene, jó klip, nagyon :)

3. bluefairy
2009. 01. 03. 13:31

Azóta is így gondoljuk:) Annyira jókat nevettünk:)

A zene meg: Beth Orton - Shopping Trolley

BUÉK!

4. natinha
2009. 01. 03. 16:14

BUÉK! :)
gyere sűrűbben, lógós! :)))

5. Dn'B
2009. 01. 03. 20:35

Szia Tündér!
Nagyon szépet és boldogat! És még vagy hetven ugyanolyat!Nektek.

6. Texaco Benzin (Babett)
2009. 01. 03. 23:09

:)) bolondok!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.